Brutális gyilkosság: lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson
Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
A közlemény szerint a férfi csütörtökön nem sokkal éjfél előtt arról tett bejelentést a rendőrségen, hogy lelőtte a feleségét, és magát is meg fogja ölni. A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, majd a házhoz érve megpróbálták elérni a férfit, azonban a kapcsolatfelvétel sikertelen volt. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége bement a házba, és a 66 éves nőt és 74 éves férjét is holtan találta az épületben.
A férfi búcsúlevelet hagyott, amelyben tettét felesége súlyos betegségével indokolta. A nyomozók megállapították, hogy a férfi egy lövéssel először a feleségét, majd egy újabb lövéssel magát ölte meg
– tájékoztatott a rendőrség.
Az elkövetéshez használt pisztolyt a nyomozók lefoglalták
– tették hozzá.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított eljárást az ügyben, a bűncselekmény körülményeinek tisztázása folyamatban van.
Címlapkép: Getty Images
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 7,78 százalékos THM-el, és havi 121 083 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,4% a THM; az MKB Banknál 8,59%; a CIB Banknál 8,63%, a Takarékbanknál Banknál pedig 8,77%; míg az Erste Banknál 9,41%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)